Formula több mint egy

Nyíltkerék

Sceats is bejelntekzett a jövő heti Új-Zéland GP-ért

Vasárnap Új-Zélandon Shin nyerte a fordított rajtrácsos futamot. A fő verseny a Lady Wigram Trophy nevet viselte, ezzel emléket állítva egy korábban, helyi szinten híres viadalnak. Liam Sceats lerajtolta Roman Bilinskit, aki verseny végéig szorosan üldözte, de a helyiek nagy örömére nem sikerült visszaelőznie.
A bajnokságot illetően már nincs sok kérdés, azonban jövő héten rendezik a komoly történelemmel rendelkező 68. Új-Zéland GP-t, ahol többen is esélyesek, ráadásul a bajnoki pontok miatt sem kell majd óvatoskodniuk. 
A modern időkben többek közt Shane van Gisbergen, Liam Lawson, Lando Norris, Nick Cassidy, a hőskorban pedig Stirling Moss, Jack Brabham, Bruce McLaren, Graham Hill, Jackie Stewart, Keke Rosberg és a mai napig aktív Ken Smith is nyertek Új-Zéland GP-t. 
sceats.jpgAz F4 UAE-ben új nevek kerültek az élmezőnybe, Stilp és Al Dhaheri nyertek, Al Azhari pedig visszavette a bajnoki vezetést, így az Emirátusokban is a helyiek örülhettek.

A Formula Winter Series-ben a perui Andrés Cárdenas megőrizte a vezetést, Hideg Ádám mai 15. és 25. helyezéseivel, a 22. helyen áll a 38 fős bajnokságban.

Kean Nakamura-Berta ugrott az élre, Bilinski és Taponen megállíthatatlan

Az FR Óceániában Roman Bilinski a 6. győzelmét is megszerezte.
Az FRME versenyei pénteken és szombaton zajlottak, Barnard, Camara és Taponen is nyertek 1-1 versenyt, amivel a finn nagy eséllyel már meg is nyerte a bajnokságot.

Doriane Pin nyerte az F4 UAE első időmérőjét, jól volt a reakció ideje, de az egyenes végére már megelőzték, amit elfelejtettek megmutatni, de közvetlenül ezután, a bajnokság éllovasainak összeakadását már láthattuk. Nakamura-Berta került az élre és meg is nyerte a versenyt, Pin előtt. A birtt licensszel versenyző japán-felvidéki ezzel átvette a vezetést a bajnokságban. A francia hölgy az őszi-téli Délkelet-Ázsiai F4-ben 2. lett, korábban GenTleman kategóriákban is voltak eredményei (tehát pénze biztos van), de már 20 éves és a fő szezonban is csak a női F4-ben fog indulni, vagyis ő maga sem értékeli túl az eredményeit. 


A spanyol Formula(4) Winter Series első versenyét Andrés Cárdenas nyerte, Hideg Ádám a 26. helyről rajtolva, a 18. helyre tudott feljönni, a 38 fős mezőnyben, ami kezdésnek kiváló.

A Szaudi F4-ben a szerb Andrej Petrović vette át a vezetést. 

Tuukka Taponen megőrizte bajnoki első helyét

Mindhárom hétvégi FRME versenyen más nyert, Barnard, Bohra és Camara. Taponen két 2. és egy fordított rajtrácsos 7. helyével azonban kényelmesen megőrizte előnyét.
Az F4 UAE-ben Bedrin mindkét normális versenyt meg tudta nyerni, aminek köszönhetően nagyon szorossá vált a bajnokság.Az ALMS Dubai 4 Órást Nikita Mazepin, Louis Deletraz és Ahmad Al Harthy trió nyerte.

Hampton Downs összefoglaló

Az FR Óceániában 2. Christian Mansell, F3VB tesztje miatt már nem jött el a Hampton Downs Motorsport Parkban rendezett fordulóra és tesztre sem, így a tőle nem nagy lemaradásban lévő új-zélandi Sceats lett az első számú üldöző. 
Az 1. időmérő vizes pályán zajlott ami nagyon nem sikerült a bajnoki éllovas lengyel pilótának, a 14. helyet szerezte meg, viszont Xie és Sceats kvalifikált az első sorba.
🌦️Az 1. verseny előtt vizes volt a pálya, Bilinski már a boxból száraz gumival jött ki, a többiek nagyrésze csak a rajtrácson cserélt simára, de néhányan maradtak esőgumin, a napsütés és a nagy szél ellenére is. Az első körökben előny volt a barázdás gumi, Ngatoa elhúzott, de Bilinski a kivezető körön felmelegített szárazzal is hamar feljött a második helyre. Ngatoa előnye nem tartott sokáig a felszáradt pályán. Sceats a vége felé tempó előnyben volt, de nem sikerült az élre állnia. A legvégén hatalmas eső érkezett és piros zászlóval lett vége a versenynek, így az eső gumin maradó Ngatoa nem tudott visszajönni. A harmadik helyet Patrick Woods-Toth szerezte meg.
fro04.jpg
A Formula First első versenye végig esős volt, Hayden Lines nyert. 

🌞Vasárnap száraz idő volt, az FR Óceánia időmérőt Bilisnski nyerte, Xie és Ngatoa előtt. 
A fordított rajtrácsos versenyen Lacorte tudott nyerni, Shin és Bilnski előtt. 
A harmadik versenyen Ngatoa meg tudta előzni Bilisnskit és Shin lett a harmadik. A lengyel 50 pont előnnyel várja a jövő heti folytatást.

A 2. és 3. Formula First versenyt is Chris Symon nyerte.

A Formula First Bajnokság is elrajtol Új-Zélandon

A Formula Regional Óceánia 3. fordulója mellett a Formula First NZ és a SupeKart NZ is elindul a Hampton Downs Motorsport Parkban. A mindössze 5 milliós országban ez lesz az 5. formaautós bajnokság amelyik kezdetét veszi, de majd márciusban, az ehhez nagyon hasonló Formula Ford NZ is el fog rajtolni. Követni a szokásos módon, a motorsport.tv-n lehet. 
grantpole.jpgA Dubai Autodrome-ban a Formula Regional Middle East, a Formula 4 UAE, és az Asian Le Mans Series fognak folytatódni a hétvégén. Mindhárom bajnokság a saját YouTube csatornáján közvetíti a futamokat.

Bilisnki továbbra is a bajnokság élén

Roman Bilinski, az első versenyt a pole-ból nyerte kényelmesen. A második helyről induló Mansell-nek resetelnie kellett az autóját, ami után az 5. helyre tudott visszazárkózni.
🌧Vasárnap egész nap esett.  A lengyel a második időmérőt is megnyerte, de a fordított rajtrácsos versenyen megforogtak előtte és még a hátsó lámpáját is javítani kellett, amivel 2 kör hátrányt szedett össze. Mansell hamar az élre állt és nyert. 
A harmadik futam végére nagyon rákezdett az eső, többen megforogtak és be is sötétedett, így piros zászlóval lett vége a versenynek, Bilinski, Mansell, Sceats dobogóval. Bilinski 23 ponttal vezeti az FR Óceánia Bajnokságot Mansell előtt. 
fro28.jpg

🏁Vasárnapi versenyek

🌞Új-Zéland
Vasárnap száraz idő volt egész nap, aminek köszönhetően az F5000-esek is sokkal bátrabban versenyeztek, Steven Ross a biztonsági autónak köszönhetően tudott felzárkózni és az új rajt után az élre állni, így a 2. futamot is megnyerte.

A fordított rajtrácsos FR Óceánia versenyen előtt műrepülő kötelék bemutatót láthatott a közönség. A Taupó Parkban nincsenek végtelen aszfaltos bukóterek, ahova a leszorított versenyzők lemenekülhetnének, így Lucas Fecury-nek és Christian Mansellnek a kilökés bónusz helyett összetört autó lett a jutalma. Alex Crosbie-nak elfogytak a gumijai, nem tudta az első rajthelyét megtartani, harmadikként ért célba. Roman Bilinski a 8. helyről jött fel a másodikra. Gerrard Xie pedig nyert. 

A 3. Formula Open NZ futamon ismét Hayden Bakkerus nyert. 

A 3. FR Óceánia versenyen is cserélődtek a pozíciók végül Bilinski, Mansell, Sceats sorrendben értek be, aminek köszönhetően a lengyel nagy előnnyel várhatja a folytatást.nz.jpg🌔Az Egyesült Arab Emírségekben viszont van végtelen aszfaltos bukótér, így az F4 UAE harmadik, esti futama is a kilökött versenyzők utólagos büntetéséről fog szólni. Al Azhari nyert, de Slater maradt a bajnokság élén. 
 
Az FRME versenyen Tuukka Taponen magabiztosan nyert amivel átvette a vezetést a bajnokságban.

2. Szombat a Yas Marina Circuit-en

Az F4 UAE 1. versenyén bőven akadt előzés, a biztonsági autó is többször bejött, végül Slater nyert. 🟨🚔 

Az FRME 1. versenyén Tuukka Taponen és Taylor Barnard indultak az első sorból. Barnard mint a nyeletlen balta, úgy süllyedt el a mezőnyben, majd meg is forgott. Az élen is többször változott az állás, de Taponen visszatalált az első helyre és ő lett a győztes. Stenshorne a múlt héten saját kárán tanulta meg, hogy FIA versenyeken le kell szorítani az ellenfelet, ezért ki is küldte a kanyart elfékező Boya-t a pályáról, pedig bőven lett volna hely és tempó előny is a normális előzéshez. Mindennek köszönhetően ezúttal nem büntették meg kulturált versenyzésért, így a második helyével visszavette a bajnoki vezetését. A 2. F4 verseny is mozgalmas volt, Al Azhari nyerte Nakamura-Berta és Slater előtt. 
A fordított rajtrácsos FRME versenyen is összeakadtak többen. Barnard műszaki hibával állt ki. A győzelmet Nael szerezte meg. Az 4. helyet Taponen szerezte meg Stenshornenal és Camarával szemben a verseny végi nagy csatában, amivel 1 pont hátrányra jött fel a bajnokságban.

🌧🚩🏁 Szombati események Új-Zélandon

🌧 Esővel indult a szombat Új-Zélandon, ami miatt a közvetítés is késett.📡 A felszáradó pályán végül Christian Mansell nyerte a piros zászlókkal tarkított FR Óceánia időmérőt Roman Bilinski és Gerrard Xie mögött. 🚩
A versenyen a lengyel pilóta lerajtolta az ausztrált. Hamar jött a biztnsági autó, ami után voltak izgalmak, de  Bilinski megtartotta  a vezető helyet, Bilinski előtt, harmadikként pedig Shin érkezett be.  🏁
fro1.jpg
A Formula Open NZ Kenny Smith nélkül rajtolt el. Itt sem voltak egyszerűek a körülmények, a kicsúszások miatt többször bejött a biztonsági autó. Az első verseny a helyi 18 éves Dylan Grant, a második a szintén 18 éves új-zélandi Hayden Bakkerus győzelmével ért véget.

A Historic Junior versenyt Tony Graham, az F5000-t Steven Ross nyerte. 

süti beállítások módosítása