Formula több mint egy

Nyíltkerék

Elindult a Női Japán F4

A Kyojo Cup korábban is létezett, de eddig prototípus és gokart versenyeket rendeztek lányoknak. Idéntől a TGR és a HRC támogatásával F4 kategória is van, ahol KC-MG01-es, 176+12 lóerős autókkal versenyeznek kizárólag a Fuji Speedwayen.
Az időmérőn szakadó esőben, szoros bolyokban szélárnyékoztak, a sprint versenyen pedig száradó pályán csatáztak. Volt kicsúszás, azonban se autótörés, se versenymegszakítás nem volt, úgyhogy az F4 Academy-horror rajongóinak nem ajánlom a sorozatot. Itt is vannak idősebbek, viszont ezekre a versenyzőkre a rutinos szót is használhatjuk. Az első sprintet és a főversenyt megnyerő Simono Rio volt már dobogós több kis forma- és túraautós versenyen. A tabella második helyén álló Onaga Mikinek túraautó, prototípus és a Japán F4 koedukált mezőnyeiben voltak jó eredményei. A 3. helyen egy fiatal, Sato Kokoro áll, akit Hirakawa Mako, Rjó húga követ.
kyojo.jpg

Címkék: Japán Formula4

FRECA start: Misano

Elindult a Formula Regional European Championship by Alpin, ami az idény végén búcsúzni fog az Alpintól és az első generációs F3 homológ autóitól is. A mezőny zsugorodott, az MP helyett a CL Motorsport érkezett, valamint az Iron Dames sem fog idén külön identitásként megjelenni. 
Az első versenyen, a GB3-ban domináló Slater rossz rajtját ész nélküli kacsázással próbálta menteni, de kiforgás lett a vége. A tavalyi szezon 17. helyezettje, a brazil Matteo De Palo nyert. A második versenyt a 2024-ben 7., az idei FRME-ben bajnok Evan Giltaire nyerte, aki vezeti is a bajnokságot. Egyenlőre senkiben nem látom a korszakos zsenit. Lehet hogy idén az Euroup-3-ra lesz érdemes figyelni. 

Bemutatkozott az MSV GB3-025, a Dallara F324 pedig Európában versenyzett először

 A GB3 idén sajnos eldobta a hagyományos és legjobb futamát a húsvéti Oulton Park versenyt, így csak április végén, Silverstone-ban kezdődött el a bajnokság. A géposztály legdrágább, vadiúj Tatuus autóival kapcsolatban hangzatosak voltak az ígéretek; (több lóerő, sokkal több leszorító erő, jobb aero hatékonyság, DRS, titán halo meg a kis kutya füle is), ami időeredmények szempontjából 1 másodperces gyorsulás formájában valósult meg.
A tavaly több F4 bajnoki címet és végtelen kilométernyi tapasztalatot begyűjtő Freddie Slater oktatta a mezőnyt.
Az Euroformula Open is feléledt. A mezőny bővülget, sőt még a Dallarának is sikerült időben és egyben leszállítania az F324-eseket. (Tavaly az első széria szétrepedt, ami miatt a Super Formula Lights első futamát el kellett halasztani.) Ők is 1 másodpercet gyorsultak. A sri lankai Yevan David vezeti a bajnokságot.
A FRECA ezen a hétvégén kezdődik Misanoban, ők majd csak jövőre cserélik le az autókat. 
Freddie Slater abban a bajnokságban is részt fog venni, egyedül a Formula Regional Moon-ban nem fog indulni. 😃

Zsinórban harmadszorra nyert Óta Kakunosin

Szuzukában, az előszezoni teszt reklamációi után ismét újraaszfaltoztak néhány kanyart, továbbá minden poliuretán védőelemet gumifalra cseréltek. Oliver Rasmussen SF karrierje az első szabadedzés végéig tartott, amikor összetörte magát és az autóját. Ezután Nonaka Szeita vette át a helyét. 

Nodzsiri indult az élről, de a csapattársa Ivasza lerajtolta, amiért súlyos árat fizetett, ugyanis a második biztonsági autós periódus alatt megnyílt a boxutca és senkit nem mertek kint hagyni, minden két autós csapat bevállalta a dupla kiállást. A Superformulában nem csak a kevés szerelő miatti hosszabb kerékcsere révén kerül ilyenkor nagy hátrányba a másodszorra érkező versenyző, hanem az autómata emelő visszahelyezése is további időveszteséget okoz.
Óta tisztán meg tudta előzni Ivaszát, aki a visszatámadással túl sokáig várt, így csak egy szoros befutóra futotta. Ajumu a verseny után csalódottan, nagy bocsánatkérések közepette nyilatkozott. Szató Ren viszont boldogan vette át a 3. helyért járó serleget. Noda kisasszony a 15. helyen csatázott amikor megkapta a büntetését gyorshajtás miatt, addig tartotta a tempót a mezőny végével. A félkész családi csapata szombaton biztató volt, de vasárnap már nem sikerült megbírkózni a kerékcserével és Dzsudzsu tempója is gyengébb volt.
sf0308.jpgA második időmérőn megismétlődött a szombat: Nodzsiri, Ivasza, Óta lett a sorrend.
Ivasza rajtja ismét jobb volt. Sokan már a legelején kijöttek kereket cserélni, Szató azonban a verseny második harmadáig várt, meg is volt a kellő előnye, de a csapata lassú volt a kiállásnál. Óta vasárnap is gyorsabb volt Ivaszánál, de szabálytalanul előzte meg amiért megbüntették, a csapattársa pedig még a pályán megelőzte. Ezzel Makino nyert, Cuboi és Ivasza előtt. Ajumu két dobogójával vezeti a bajnokságot, de nem volt meggyőző a produkciója. A címvédő Dandeliont mindössze három pont lemaradással követi a Mugen. 

A Superformula Lights mindhárom versenyét Szano Júki nyerte. Ő az aki a tavalyi FRJ utolsó két fordulóján, az F4-ből beugorva nevetségessé tette a mezőnyt.

Super Formula teszt és Toyota hírek

Kedden két naposra tervezett Super Formula teszt kezdődött Szuzukában. Ott is hideg van, az első nap még elolvadt az éjjel esett hó, a második napot azonban törölni kellett. Bemutatkozott a Mugen új, már nem Red Bullos festése és az Impul is új színre váltott. A 46%-ban megújuló és újrahasznosított gumikat most próbálhatták ki először. A pálya részben új aszfaltot kapott amivel kapcsolatban általános az elégedetlenség; új bukkanók keletkeztek, főleg a Nippo kanyarban. Délelőtt Fenestraz, délután Makino volt a leggyorsabb. 

A Toyota Gazo Racing, KDDI TGMGP TGR-DC néven egy mérnök és szerelő-nevelde csapatot hozott létre. A projektet a MORIZO Motorsports vezeti, a Rookie Racing-es tapasztalatai alapján. Betagozódott hozzájuk a tavaly még önállóan versenyző, Hondát elhagyó TGMGP is, akik álláshirdetésükben minimálbér körüli ajánlatokkal toboroznak friss diplomásokat. 
Nodáék szintén frissen verbuvált családi csapata 30%-os készültségnél tart, ami a szezonnyitóra sem lesz még teljes. Eddig a várakozásoknak megfelelően teljesítenek, vagyis utolsók.

Super Formulán kívüli hír, hogy a TGR támogatni fogja a Kyojo Cup-ot is, ami egy kvótanő bajnokság. Eddig gokart és prototípus versenyeket rendeztek, de idéntől F4 kategória is lesz, vagyis létrejön az F4 Academy, japán-toyotás változata. A KC-MG01 kasznikban 1,4L turbó (176 LE) + hibrid (12kW) motorok lesznek.

A Supercars bajnok nyerte a 69. Új-Zéland Nagydíjat

Az időmérő egészen váratlan sorrendet hozott, az újonnan betoppanó Supercars 2. Broc Feeney végzett a Q3 élén, a visszatérő Supercars bajnok Will Brown és a karrierje során eddig visszafogottan teljesítő Patrick Heuzenroeder előtt. Az első verseny rajthelyéről a Q1 döntött, amit Heuzenroeder nyert, és a futamon is meg  tudta tartani a pozícióját. Lindblad a 2. helyével hivatalosan is megnyerte a bajnokságot.
A második versenyen, az USF Pro 2000-ben jól szereplő Nikita Johnson nyert, de a dráma nem ez volt, hanem, hogy Lindblad és Heuzenroeder összetörték az autóikat, 4 órával a GP előtt.

A szerelők remekül dolgoztak, sikerült megjavítani mindkét autót, a Colapintot alkalmazó Briatore szerintem fel is figyelt a srácokra. :) A pole pozíciós borzalmasan rajtolt, illetve később is számos hibát követett el, így jelentősen  visszacsúszott a GP-n. Brown rögtön az élre állt, mögötte nagy harc volt a futam elején, így el is tudott húzni. A verseny többi része azonban a szenvedésről szólt, ugyanis ez egy gyönyörű helyen lévő rally-cross pálya. Nem annak szánták, de a borzalmasan lassú, komoly féktávokat és gyors egyeneseket nélkülöző, ugratóval is ellátott aszfaltcsík másra nem alkalmas. A grade 3-as pálya rengeteg alternatív vonalvezetéssel rendelkezik, de a különböző irányokat elválasztani már nem mindenhol sikerült, így egy buta kicsúszás és átsodródás vétlen pilóták kiütésével végződött. Öt évtized után először, ismét ausztrál versenyző, Will Brown könnyedén nyerte meg a 69. Új-Zéland Nagydíjat, Scoular és Lindblad előtt. 
Nagyon remélem, hogy jövőre, a hetvenediket már valamelyik másik pályán fogját rendezni! Helyi Monacoként megmaradhat a naptárban, de a GP történelméhez méltatlan ez a vonatozás. 

Az FRME, a Dubai Autodrome-ban versenyzett. Ugochukwu, Nakamura és a bajnokságot vezető Giltaire nyerték a futamokat. Ebből a téli bajnokságból még két forduló is hátra van. 

Jerezben az EC3, rövid, 3 fordulós, előszezoni bajnoksága kezdődött el. Az összetettben Mattia Colnaghi vezet. A közpénzből versenyző Hideg Ádám nem szerzett pontot, ellenben amikor egy leszorítást kitereléssel próbált megbosszulni, összetörte az autóját.

Lényegében eldőlt az FRO bajnokság

A Teretonga Parkban rendezett 4. forduló mindhárom versenyén a 2-es számú, külső rajthelyről induló versenyző tudott nyerni, név szerint: Zagazeta, Manson és Lindblad. Az első kettő futamon már az egyenesben, a harmadikon az első kanyar végén cserélődött meg a sorrend. 
Arvid Lindblad ellenfeleinek minimális esélye maradt a bajnoki címre, Zack Scoular-nak pedig már oda is adták a legjobb újonc címet. A legfontosabb azonban még hátra van, ugyanis február 8-án, magyar idő szerint vasárnap hajnalban, a világ egyik legszebb pályáján, a Highlands Motorsport Parkban rendezik meg a 69. Új-Zéland Nagydíjat, amelyre visszatér az aktuális Supercars bajnok is.
A Magyarországon lesajnált esemény korábbi győztesei voltak többek közt: Stirling Moss, Jack Brabham, Bruce McLaren, Graham Hill, Jackie Stewart, Chris Amon, Keke Rosberg, Mitch Evans, Nick Cassidy, Lando Norris és Shane van Gisbergen is.

Formula Regional Oceania: Manfeild

Az FRO Manfeildre látogatott ami felvette a Circuit Chris Amon nevet.
Arvid Lindblad továbbra is dominálja a bajnokságot, most is megnyerte mindkét normális versenyt, így egyre nagyobb az előnye. A fordított rajtrácsos futamot Zack Scoular nyerte, aki harmadik az összetettben, szorosan Nikita Johnson mögött. 
A mindössze ötmilliós szigetországban bőven több, mint 20 különböző sorozat fut párhuzamosan. Ez a számot úgy tessék érteni, hogy ahol több kategória versenyzik egy futamon belül azt egynek számítottam! Ezen a hétvégén a vintage bajnokságok egy része Hampton Downs-ban versenyzett, számos formaautós futammal. A Timaru Raceway-en pedig többek közt az egyik Formula Ford bajnokság vette kezdetét, de természetesen Manfeilden is voltak más kategóriák az FRO-n kívül. Lakosságarányosan nagy valószínűséggel Új-Zélandon van a legtöbb autóversenyző. 

süti beállítások módosítása