Nagy átrendeződés van a toyotás csapatoknál
2025-ben csapatban és egyéniben is hondás lett a bajnok, aminek hatására csak a TOM'S-nál és az Inging-nél nem lesz változás a másik térfélen.
Az idénre hirtelen, több csapatból összehányt mérnök és szerelő nevelde csapat; a KDDI TGMGP TGR-DC, az utóbbi évek TGMGP-s hagyományait folytatva gyatrán teljesített. Jövőre a rutinos Kobajasi Kamuival próbálják összeszedni magukat. Mellé tét nélkül érkezik a fiatal (nem rokon) Kobajasi Rikuto.
Az utóbbi években szintén sereghajtóvá váló Impul egy autósra zsugorodik, a pontokat ritkán csipegető Zak O'Sullivan-t kapják meg. A proléma, hogy a másik autóból egy harmadik TGM lesz, Team Goh néven, ahova a 2023-as FRO bajnoki címe óta hullámvölgyben lévő Charlie Wurz-ot fizették be, hogy végleg ledarálja formaautós karrierjét. Charlie a helyzetet felmérve, Super GT 300-ban is menni fog. Oscar Wurz a Lights-ban kapott ülést.
A Rookie Racingtől visszavonuló Osima helyét Fukuzumi Nirei kapja. Ők várhatóan egy autóval is jól fognak teljesíteni.
Az erős középcsapat KCMG-hez kerül a jobbik kondo racinges Jamasita Kenta és a WRC sztár Kalle Rovanperä.
Egyedül a Kondo Racing nem jelentette be a pilótáit, avoha sokféle megítélésű név szóba jöhet. A csapaton belül előléphet a 2021-es SFL bajnok Natori Teppei, de velük tesztelt Luke Browning, illetve jelentős károkat okozva Jack Doohan is.
Az utószezoni teszten másik Toyotában ült, többek közt a második számú japán F3R bajnokság; az FRJ idei győztese, Umegaki Kijosi, aki jövőre az elsőszámú helyi utánpótlás sorozatban, a Super Formula Lightsban fog menni. A korábban szintén FRJ-t nyerő 28 éves hölgy; Kojama Miki 2026-os programjába egyenlőre csak a SGT-300 szerepel. A végtelen rutinnak köszönhetően sok mindent nyerő, de a komfortzónán kívül mindig hibázó Freddie Slater és Ugo Ugochukwu maximum részidősként érkezhetnének, mert a Mecachrome 3 júliusban ugyanazon hétvégén versenyzik és az FIA kötelezi a nevezőket az ő bajnokságuk priorizálására, de ilyen pilótákra nincs szüksége a Japán Bajnokságnak.
A McLaren leigazolta Fornaroli-t és Verschoor-t az F2-ből arra az esetre, ha a Monzában becsicskult és azóta ennek megfelelően kezelt Piastri megsértődne. 

Az F4 Világkupán szintén francia győzelem született, Jules Roussel lett az első és Olivieri pedig a második.
Vele együtt az F3R géposztály 5 különböző bajnokságának (EFO, FRECA, FRJ, FRME és EC3) idei győztese lesz ott az FR Világkupán: a 72. Makaó GP-n. Az SF Lightsból a 2. helyezett nevezett, illetve az FRJ második, egy szinttel lejjebb a Japán F4-ben lett első ugyancsak ebben az évben. A helyi induló Hon Chio Leong, aki korábban két covidos-F4-es makaói versenyen diadalmaskodott, idén Lambóval tudott pontvadászatot nyerni. 
FRECA paddock, 2023
