Formula több mint egy

Nyíltkerék

Élesben is bemutatkozott az FR autók második generációja

Formula 3 Homológ néven kezdte meg pályafutását az előző szabvány, amit később átneveztek Formula Regionalra. Erről készült egy áttekintő cikk korábban. Az FR gen2-t azonban "újradefiniálták", hogy jobban elkülönüljön az F3 VB-től, vagyis picit lebutították. Egy egyszerűbb lett az aero, jobban hasonlít az F4-re, ami segít a költségeket szintet tartani, de az aerodinamika tudományának fejlődése miatt javult a hatékonyság, illetve motorerő megmaradt a korábbi szinten.

Ebben a géposztályban nincs semmilyen teszt korlátozás, azonban mivel most készültek el az autók, a Közel-Keleti FR  hétközi tesztjein tudták csak kipróbálni a pilóták, így talán nem kerülhetett senki óriási előnybe a rutinjával. Természetesen a csapatoknak is új az autó és a motorokba se látunk bele, de mindenképpen érdekes és tanulságos volt figyelni a várakozásoktól erősen eltérő eredményeket. 
Rashid Al Dhaheri, Christian Ho, Kazakhstan Alexander Abkhazava sorrend alakult ki a tabellán, mindhármuk nyert is egy-egy versenyt. A GB3 domináns bajnokának Alex Ninovic-nak már a jelenléte szomorú, hiszen ez számára parkolópálya, az összetett 7. helye pedig óriási csalódás.
Az eredményeket figyelve mégis kirajzolódni látszik némi tapasztalati előny, de nem a korábbi FRECA, hanem az EC3 pilótáknál, akik a Tatuus T-318-B-vel versenyeztek, ami az első generáción belül egy továbbfejlesztett típus volt. Lehetséges, hogy az hasonlított a legjobban a mostani T-326-hoz.

Az FR Óceániában Ugochukwu nem villogott, de őrzi a vezető helyét. A Supercarsból érkező Ryan Wood az első fordulóban csak a szabadedzéseken volt az élen, de most két győzelmet is tudott szerezni. A rutinos kiwit Zack Scoular-t fék problémák hátráltatták, de a harmadik versenyt megnyerte, így mindenképpen a 70. Új-Zéland GP esélyesei közé sorolom. A Fordított rajtrácsos futamon James Wharton győzött.
CTFROT_RD2_TAUPO_JOELHANKSMEDIA-5229

Elrajtolt a 2026-os CTFROT

Elrajtolt a 2026-os Castrol Toyota Formula Regional Oceania Trophy. 
Az FIA Trophy-vá degradálta a téli bajnokságokat, így itt és az FRME-ben is csak 4 forduló lesz. Ennek természetesen nem az az oka, hogy a fiatal versenyzők túlterhelése csökkenjen és ne már F1 újonc korukra kiégett Piastri-kat gyártsanak, hanem épp ellenkezőleg; azért született meg a döntés, hogy még több eseményen részt tudjanak venni a tinik. 
Az új-zélandi bajnokságban 4-re emelték a futamok számát hétvégenként. Az ide lebonyolításban a szombati időmérő, az első verseny rajthelyeit határozza meg. A második rajtácsot az első futam 1-8 helyének megfordítása adja ki. Vasárnap is rendeznek kvalifikációt, ami  a negyedik, leghosszabb futam rajtsorrendjét határozza meg, a harmadikét azonban az első kettő verseny leggyorsabb körei. Egy hétvégén 5 szett gumit lehet felhasználni. 

Az első időmérőt Ugochukwu nyerte, de Sharp már rajtkockába állással megelőzte és megynerte az első versenyt. 
A fordított rajtrács első sorában a rutinos kiwi, Scoular reakcióideje volt jobb, amely előnyét meg is tartotta végig, a mögötte zajló csatározások egy pillanatig sem zavarták meg. 
A vasárnapi kvalifikációt is Ugo nyerte, azonban a szombati leggyorsabb versenykör és így a 3. futam pole-ja a mexikói Rivera-é lett, amivel nem tudott élni, ugyanis borzalmasan rajtolt. Le fordult elsőként, de a 8. körben Ugochukwu az élre állt és megnyerte a versenyt.
A főfutam a helyi legendát, Kenny Smith-t lelkesen támogató édesannyára emlékezve, Dorothy Smith Memorial Trophy nevet viselte. Kenny mellett Liam Lawson, Marcus Armstrong és minden helyi versenyző tiszteletét tette az eseményen.
Ugo ezúttal se túl precízen állt be a rajtkockába, túlment és a visszatolatás is határeset volt, ennek ellenére nem büntették meg és rajt-cél győzelmet szerzett amivel vezeti a bajnokságot. A további bajnoki sorrend is váratlan: Nakamura, Le, Slater és Sharp követik az amerikait a tabellán. Minden futam izgalmas volt, érdemes őket visszanézni!

Az utóbbi évek legerősebb mezőnyével indul az FR Óceánia

Az utolsó szabadedzést a Supercars-ból érkezve, együléses versenyautóban most debütáló kiwi pilóta, Ryan Wood nyerte a Hampton Downs Motorsport Parkban. 
Az aktuális FRECA bajnok Slater végzett a második, az eddig többnyire Japánban sikeres Jin Nakamura pedig a harmadik helyen. A negyedik pozícióban újabb helyi versenyző található, méghozzá a 2024-es GB3 bajnok Sharp. Ötödik lett a 2024-es FRECA 2. Wharton, de a kvótasztár Ugochukwu csak hetedik. Az EFO 2. David a tizenegyedik, a Brit F4 bajnokként a géposzályba fellépő McLaughlin egyenlőre csak tizenkettedik helyről várja a folytatást. 
A kétszeres WRC bajnok Rovanperä a tizenhetedik helyen kezdte meg az ismerkedést a pályaversenyzéssel. 
Az első verseny magyar idő szerint éjfélkor kezdődik. 
hdfp3.jpg

 

Nagy átrendeződés van a toyotás csapatoknál

2025-ben csapatban és egyéniben is hondás lett a bajnok, aminek hatására csak a TOM'S-nál és az Inging-nél nem lesz változás a másik térfélen. 
Az idénre hirtelen, több csapatból összehányt mérnök és szerelő nevelde alakulat; a KDDI TGMGP TGR-DC, az utóbbi évek TGMGP-s hagyományait folytatva gyatrán teljesített. Jövőre a rutinos Kobajasi Kamuival próbálják összeszedni magukat. Mellé tét nélkül érkezik a fiatal (nem rokon) Kobajasi Rikuto.
Az utóbbi években szintén sereghajtóvá váló Impul egy autósra zsugorodik, a pontokat ritkán csipegető Zak O'Sullivan-t kapják meg. A proléma, hogy a másik autóból egy harmadik TGM lesz, Team Goh néven, ahova a 2023-as FRO bajnoki címe óta hullámvölgyben lévő Charlie Wurz-ot fizették be, hogy végleg ledarálja formaautós karrierjét. Charlie a helyzetet felmérve, Super GT 300-ban is menni fog. Oscar Wurz a Lights-ban kapott ülést. 
A Rookie Racingtől visszavonuló Osima helyét Fukuzumi Nirei kapja. Ők várhatóan egy autóval is jól fognak teljesíteni.
Az erős középcsapat KCMG-hez kerül a Super GT bajnok Jamasita Kenta és a WRC sztár Kalle Rovanperä.
Egyedül a Kondo Racing nem jelentette be a pilótáit, avoha sokféle megítélésű név szóba jöhet. A csapaton belül előléphet a 2021-es SFL bajnok Natori Teppei, de velük tesztelt Luke Browning, illetve jelentős károkat okozva Jack Doohan is.
Az utószezoni teszten másik Toyotában ült, többek közt a második számú japán F3R bajnokság; az FRJ idei győztese, Umegaki Kijosi, aki jövőre az elsőszámú helyi utánpótlás sorozatban, a Super Formula Lightsban fog menni. A korábban szintén FRJ-t nyerő 28 éves hölgy; Kojama Miki 2026-os programjába egyenlőre csak a SGT-300 szerepel. A végtelen rutinnak köszönhetően sok mindent nyerő, de a komfortzónán kívül mindig hibázó Freddie Slater és Ugo Ugochukwu maximum részidősként érkezhetnének, mert a Mecachrome 3 júliusban ugyanazon hétvégén versenyzik és az FIA kötelezi a nevezőket az ő bajnokságuk priorizálására, de ilyen pilótákra nincs szüksége a Japán Bajnokságnak.

Rovanperä is indul a 70. Új-Zéland GP-n

Hivatalosan is bejelentették, hogy a kétszeres rali világbajnok a Super Formula szezon előtt, a január 9-én kezdődő FR Óceániában fog melegíteni, amelynek utolsó versenye a 70. Új-zéland GP lesz, február 1-én. A győzelem nagy bravúr lenne, ugyanis meg kell majd küzdenie az idei FRECA bajnok Freddie Slater-el és több másik jó helyezést elérő pilótával, az EFO 2. Yevan David-el, valamint számos kiwi versenyzővel, köztük a tavalyi GB3 bajnok Louis Sharp-al, de a lista még közel sem teljes. Frissítés: a Brit F4 bajnok Fionn McLaughlin is érkezik. 
A 2025-ös bajnokságot a jövőre F1-ben debütáló Lindblad, a 69. Új-Zéland Nagydíjat pedig a Supercars bajnok Brown nyerte. A korábbi GP győztesek közt van Stirling Moss, Jack Brabham, Graham Hill, Nick Cassidy, Lando Norris, illetve Shane van Gisbergen is. 
A dolognak egy szépséghibája van: a GP-t idén is a világ legszebb "ralikrossz" pályáján, a forma autó versenyzésre alkalmatlan Highlands Motorsport Park-ban rendezik. 
A McLaren leigazolta Fornaroli-t és Verschoor-t az F2-ből arra az esetre, ha a Monzában becsicskult és azóta ennek megfelelően kezelt Piastri megsértődne. 

Ivasza Ajumu a Super Formula 2025-ös bajnoka

Az elmaradt fudzsii versenyt délelőtt pótolták. Fraga lerajtolta Makinot, más lényeges változás viszont nem történt a futamon. A Japánban született brazil, Igor Omura Fraga megszerezte első győzelmét. A végeredménynek köszönhetően még inkább összetömörödött az élmezőny, Ivasza pár óráig még a bajnoki dobogóról is leszorult, a két Dandelion pilóta pedig egyenlő pontokkal állt a második-harmadik helyen. 
Délután azonban Ivasza pole pozícióból kezdte meg a végső futamot. A 7. helyről induló bajnoki éllovas Cuboi hamar kiállt a boxba, hogy tiszta levegőben tudjon felzárkózni, de a Mugennél pontosan tudták, hogy ez várható, így Nodzsirit ők is kihozták, akivel meg is kellett küzdenie, később pedig Szakagucsin is fennakadt. Óta bajnoki esélyét a lelkesen versenyző Szató Ren nehezítette, Makinoét pedig a rajtpozíciója.
Ivasza Ajumu a hullámzó szezonja végén, zavartalanul szerezte meg második győzelmét Szató és Óta előtt. A bajnokságban Cuboi lett a második. Óta és Makino, harmadik és negyedik helye pedig a Dandelion csapat magabiztos címvédését jelentette. 

Öten harcolnak a Super Formula bajnoki címéért

A záró forduló előtt bejelentették a jövő évi naptárt. Külföldi futam nem lesz, az SF-Lights-al pedig csak két közös hétvégéjük lesz. Viszonylag későn, április 3-5-én kezdenek Motegiben.

A rossz idő miatt elmaradt verseny pótlása érdekében különleges, tripla fordulót szerveztek zárásként. Szombaton a két rendes időmérő és egy verseny várt a pilótákra. A bajnoki második Ivasza délelőtt mindent megtett a felzárkózás érdekében; mindkét kvalifikációt megnyerte Nodzsiri előtt, amivel begyűjtött 6 pontot, míg a listavezető csak egy 9. és egy 7. rajthelyet tudott szerezni. Azonban Ivasza, a szombati versenyen borzalmasan rajtolt, Nodzsiri már az első kanyarban megelőzte, Fraga is melléért, de ekkor még maga mögött tudta tartani. Ajumu az ezt követő kanyarokban sem tudott lendületbe jönni, így Igor ismét bement mellé, amit nem vett észre és ráhúzta, aminek következtében kicsúszott és a gumifalba tette az autóját. 
A rutinos Nodzsiri bizonyította, hogy megérdemelten ül egy Mugenben, megnyerte a versenyt Fraga és Makino előtt, életben tartva matematikai esélyeit a bajnoki címre. (25 pont a hátránya, de még 40-et lehet szerezni a holnapi két futamon.) Cuboi a 4. helyre tudott feljönni, kijavítva a gyenge időmérős teljesítményét. Óta, az 5. helyével beérte Ivaszát a ponttáblázaton, 16 és fél pont a hátrányuk.

Holnap délelőtt pótolják az elmaradt 10. futamot, rövidített versenytávval. A Fudzsiban elért kvalifikációs eredmények alapján fognak rajtolni. A 20 és fél pont hátrányban lévő bajnoki 4. Makino fog indulni az élről. Délután a rendes záró futamra kerül majd sor. 
A bajnoki éllovas Cuboi mindkét versenyen a Mugen és a Dandelion pilóták mögül fog indulni, így még bármelyikük megnyerheti a bajnokságot. 

sffinal.jpg

Théophile Naël nyerte a 72. Makaói Nagydíjat

Naël nyerte az időmérőket, de a kvalifikációs versenyen Slater győzött. 
A GP rajtnál Boya fordult elsőként, de később még többször helyet cseréltek a nagyon izgalmas versenyen. A hajrához közeledve Slater falazott és jött egy újabb safety car preiódus, ami után Naël dupla szélárnyékot kihasználva előzte meg Deligny-t és Boya-t.
Az F4 Világkupán szintén francia győzelem született, Jules Roussel lett az első és Olivieri pedig a második.
A harmadik helyen a 2001-es Makaó GP és kétszeres Indy 500 győztes fia; Szató Rintáró ért be, a 4. helyen a másik 2x Indy 500 győztes fia; Sebastian Wheldon futott be. 
A Formula Scout információja szerint Rintarót utólag megbüntették egy felvezető körös helyezkedési hiba miatt, de ezt azóta sem erősítették meg. 

5 idei F3R bajnok is lesz a 72. Makó GP-n

Az EFO bajnok Tymek és menedzsmentje gőzerővel dolgozik a jövő éven, a szponzori tárgyalások kimenetén múlik, hogy Indy NXT vagy F2 lesz a folytatásban. Ő mindenesetre mindkét autót tesztelte a múlt héten. Korábbi terveinek megfelelően, igyekszik elkerülni a karrierdaráló viccbajnokságot, a Mecachrome 3-at. 
Vele együtt az F3R géposztály 5 különböző bajnokságának (EFO, FRECA, FRJ, FRME és EC3) idei győztese lesz ott az FR Világkupán: a 72. Makaó GP-n. Az SF Lightsból a 2. helyezett nevezett, illetve az FRJ második, egy szinttel lejjebb a Japán F4-ben lett első ugyancsak ebben az évben. A helyi induló Hon Chio Leong, aki korábban két covidos-F4-es makaói versenyen diadalmaskodott, idén Lambóval tudott pontvadászatot nyerni. Ninovic hiánya fájó, különösen a jónéhány 'mit keres itt' versenyző fényében. Jó lenne ha visszatérne a korábbi szigorú nevezési feltétel rendszer, de az 5 aktuális bajnok már önmagában visszahozta a rendezvény régi szuperdöntő rangját, ami nagy felüdülés az elmúlt évek hullámvölgye után.
Nem érdemes kihagyni, a magyar idő szerint november 16-án 8:30-kor kezdődő 72. Makói Nagydíjat! 

Mint említettem a covidos évek alatt csak F4 versenyt tudtak rendezni, ennek hagyatéka a most már betétfutamként funkcionáló F4 Világkupa. A 2:15-kor kezdődő verseny sem hangzik rosszul ugyanis; a Közép-Európai Zóna, Olasz, Brit, Francia, Kínai, Közel-Keleti F4 és GB4 bajnokságok idei győztesei mellett ismerős vezetéknevek is lesznek a mezőnyben, mint pl Szató és Wheldon, akik a kétszeres Indy 500 győztesek fiai, valamint Bearman, aki pedig az F1 versenyző öccse.

A Kyojo Cup ezen a hétvégén ért véget, ezúttal a főfutamon volt eső és sötét. Mindent a már bajnok Simono Rio nyert. Az összetetben Cuboi párja; Szaitó Aimi  3. lett, a negyedik helyet a legfiatalabb, a 17 éves Szató Kokoro szerezte meg, Hirakawa húga; Mako 6. lett.



Nem a formátumból, a kontraszelekcióból és a hazug propagandából van elege a fiataloknak

Megjelent egy blogbejegyzés Móni Istvántól amiben felsorol minden kötelező nevet és bullshitet, összességében azt a megállapítást sulykolva, hogy "a fiataloknak csak a Tiktok befogadható, meg (az amúgy már kihaló félben lévő) Twitch-csen lógnak. A büdös kölkök nem bírnak a fenekükön két órát és még olvasni sem hajlandóak." 
A Pitwall című műsor legutóbbi adásában lefikáztak minden olyan utánpótlás bajnokságot amelyik több versenyzőt is ad a 2026-os FIAF3VB-re, összehasonlítva azzal aminek a bajnoka sem tud feljebb lépni
Az utánpótlással rendszeresen foglalkozó, mindent is jobban tudó z-GEnerációs volggerek, pedig szakértő-elemző-doku videójukban elmondták, hogy nem találták meg a FRECA és GB3 paddock-ot, még szuper bennfentes y-gen újságírói körbevezetéssel sem, "mert beköltöztek az új, több boxot tartalmazó főépületbe." A valóságban kevesebb box lett, így minden ugyanott volt ahol 24-ben és a tinik megtalálták. 
_dsf6498.jpgGB3 paddock, 2025

kimi1.jpgFRECA paddock, 2023

A 2. képen csak egyikük látszik, de 2023 nyarán folyamatosan 30 ifjú rajngó állt sorban a Prema sátornál Kimi miatt, akiről akkor még egy büdös szót sem írt a helyi hivatásos-mértékadó-haladó-felviágosult-éttermiségi szaksajtó. A tinik viszont tudták, hogy kiről van szó. Látták vagy olvasták külföldiül, hogyan rajzolta körbe Minit, Beganovicot, Montoyát és mindenkit abban a téli bajnokságban amiről ti maximum egy lesajnáló félmondatot szoktatok elejteni, a valóságban viszont általában ott gyűlik össze az utánpótlás krémje a világ minden tájáról. 

Nem, nem a formátumból van elege a fiataloknak, nem azzal van baj, ha boomer egy újságíró. Azzal van baj, hogy kontraszelektáltak vagytok, akik vagy a HUMDA/FIA/hirdető autógyár propagandáját olvassátok fel szó szerint, vagy teljesen fogalmatlan baromságokat böfögtök, miközben magatokat fényezitek.

süti beállítások módosítása