Rovanperä is indul a 70. Új-Zéland GP-n
Hivatalosan is bejelentették, hogy a kétszeres rali világbajnok a Super Formula szezon előtt, a január 9-én kezdődő FR Óceániában fog melegíteni, amelynek utolsó versenye a 70. Új-zéland GP lesz, február 1-én. A győzelem nagy bravúr lenne, ugyanis meg kell majd küzdenie az idei FRECA bajnok Freddie Slater-el és több másik jó helyezést elérő pilótával, az EFO 2. Yevan David-el, valamint számos kiwi versenyzővel, köztük a tavalyi GB3 bajnok Louis Sharp-al, de a lista még közel sem teljes.
A 2025-ös bajnokságot a jövőre F1-ben debütáló Lindblad, a 69. Új-Zéland Nagydíjat pedig a Supercars bajnok Brown nyerte. A korábbi GP győztesek közt van Stirling Moss, Jack Brabham, Graham Hill, Nick Cassidy, Lando Norris, illetve Shane van Gisbergen is.
A dolognak egy szépséghibája van: a GP-t idén is a világ legszebb "ralikrossz" pályáján, a forma autó versenyzésre alkalmatlan Highlands Motorsport Park-ban rendezik.
A McLaren leigazolta Fornaroli-t és Verschoor-t az F2-ből arra az esetre, ha a Monzában becsicskult és azóta ennek megfelelően kezelt Piastri megsértődne.


Az F4 Világkupán szintén francia győzelem született, Jules Roussel lett az első és Olivieri pedig a második.
Vele együtt az F3R géposztály 5 különböző bajnokságának (EFO, FRECA, FRJ, FRME és EC3) idei győztese lesz ott az FR Világkupán: a 72. Makaó GP-n. Az SF Lightsból a 2. helyezett nevezett, illetve az FRJ második, egy szinttel lejjebb a Japán F4-ben lett első ugyancsak ebben az évben. A helyi induló Hon Chio Leong, aki korábban két covidos-F4-es makaói versenyen diadalmaskodott, idén Lambóval tudott pontvadászatot nyerni. 
FRECA paddock, 2023

